A homlokzat szónak két jelentése van: műszaki szempontból ez egy adott épület összes külső felületete, másrészt pedig az utcára tekintő falfelületek értendők, melyek színesebbek a többieknél, melyek nincsenek időjárási hatásoknak kitéve. A bevonat és a színárnyalat kiválasztásakor tudnunk kell, hogy ezt számos tényező befolyásolja. Először általában az esztétikai hatásra gondolunk, azaz a kiválasztott bevonat és árnyalat épület megjelenítésére gyakorolt hatására, az építészeti jellegzetességekkel való összehangoltságra, az épület tulajdonosának ízlésére és igényére és így tobább. Eközben megfeledkezünk úgy a bevonat, mint az épület műszaki és fizikai tuljadonságairól. Ezalatt az alap öszetétele a bevonat tapadása és tartóssága, a kiválasztott bevonat és árnyalat időjárási hatásokkal és fénnyel szembeni ellenállása és nem utolsósorban az építőipari fizika elve értendő, hiszen a külső falakon való beavatkozás kihat a homlokzat funkciójára, elsősorban a szigetelő tuilajdonságokra.
Hogyan kell kiválasztani a lehető legjobb típusú bevonatot? Elsősorban azzal a ténnyel kell szembesülnünk, hogy a homlokzatfelületeket le kell védeni a környezetkárosító és pusztító hatásokkal szemben. A sérülések leggyakoribb oka az építőipari szerkezet belsejébe behatoló nedvesség. A nedvesség savas ionok hordozója, mely előidézi a szerkezet rozsdásodását (az így keletkező oxid és sómennyiség túl nagy és előidézi a szerkezetben való repedezést- ez többek között csökkenti az épület hőszigetelését), fontos szerepet játszik a homlokzat felületén lerakódó szennyeződés is, a fokozott nedvesség serkenti a mikroorganizmusok szaporodásást (penész, alga, moha) és folytathatnánk. A pusztulás másik oka a napfény, elsősorban a szpektrum láthatatlan részei, mint az UV- és az IR-terület, melyek hozzájárulnak az építőipari szerkezetben lévő kötőanyagok pusztulásához, ezáltal pedig a szilárdság csökkentéséhez és ahhoz, hogy a nedvesség még könnyebben behatol az épület belsejébe. Éppen ezért olyan festéket és árnyalatot kell választani, mely lehetővé teszi a gyors páracserét, egyben pedig megakadályozza, hogy a hőenergia nagy mennyiségben rakódjon le a homlokzatfelületre. A nedvességgel két fizikai jelenség függ össze: a páraáteresztőképesség és a víztaszítás. Fontos a színárnyalat homlokzatvédelemre gyakorolt hatása is, hiszen a sötétebb színárnyalatok több hőenergiát nyelnek el, ami abban az esetben, ha ez a felületen halmozódik fel, az anyag gyorsabb pusztulásához vezethet. A vevők leggyakrabban a az akril homlokzatfestékeket (SPEKTRA akril homlokzatfesték valamint SPEKTRA akril rostos homlokzatfesték) választják, melyek árban kedvezőek, a közepes páraáteresztő és a kitűnő víztaszító festékkategórióba tartoznak. Alkalmasak homlokzatfelületek védelmére. Mivel vizes alapúak, a velük való munkavégzés barátságosabb és kevésbé káros az egészségre, mint az oldószer alapú festékekkel való munkavégzés. Amikor régi homlokzatokat kell felújítani, melyen már láthatók a hajszálrepedések, ajánlatos olyan festéket választani, mely ezeket a repedéseket nem csak lefedi, hanem megakadályozza az új színesfilm repedezését is. Ide soroljuk a SPEKTRA akril rostos homlokzatfestéket. Ami a páraáteresztőképességet és a víztaszító tulajdonságot illeti, hasonlít a hagyományos akril homlokzatfestékhez, viszont a hozzáadott rostok és a töltőanyagok kikeményítik a filmet és fokozzák a színes bevonat víztaszítóképességét. A gyártók és a felhasználók részéről tapasztalható egyre nagyobb ökológiai tudatosulás erősen csökkenti az oldószer alapú homlokzatfestékek használatát (SPEKTRA HELIOFAS homlokzatfesték), melyek egyébként kevésbé egészségkímélők, viszont nagyon alacsony hőmérsékleten is felhordhatók ( –10 °C-ig, ha az alap nem fagyott meg), amit a vizes alapú festékek nem tesznek lehetővé (a környezet és a megmunkálandó felület legalacsonyabb hőmérséklete +5 °C), tehát a festési idény csak az év melegebb hónapjaira korlátozódik. A HELIOMIX keverőrendszer segítségével lehetőség van arra, hogy mindhárom minőségi homlokzatbevonat több mint tízezer színárnyalatban elkészíthető. A szilikongyanta alapú homlokzatfestékek (SPEKTRA szilikonos homlokzatfesték) új generációhoz tartozó festékek, melyek egyesítik a maximális páraáteresztő-és víztaszítóképességet, tehát a homlokzatfelület lehető legjobb védelmét biztosítják. A nagyfokú stabilitást biztosító UV és időjárási hatásokkal szemben ellenálló pigmentek akalmazásával a védelmi funkció csak növelhető. Kevesebb színárnyalat közül lehet választani, hiszen csak szervetlen pigmenteket használunk, melyek eleget tesznek az UV és az időjárás hatásaival szemben támasztott követelményeknek, ami a szilikát alapú bevonatokra is vonatkozik. Ha összehasonlítjuk őket a szilikonos homlokzatfestékekel, gazdaságosabb, kedvezőbb árkategóriájú festékek, melyek valamivel kevesebb szilikongyantát és több diszperziós kötőanyagot taralmaznak, így még mindig a kitűnő minősgű páraáteresztő és víztaszító bevonatok csoportjába sorolhatók (SPEKTRA siziloxán homlokzatfesték). Mivel a magasabb kötőanyagtartalom miatt az univerzális pigment pasztákkal való színezést lehetővé teszi a HELIOMIX keverőrendszer, az árnyalatok választéka ugyanolyan, mint az akril homlokzatfestékeknél. A SPEKTRA sziloxán homlokzatfesték tehát egyesíti az akril és a szilikonos homlokzatfestékek előnyeit, és nagyon jó védelmet nyújt a homlokzatfelületeknek. A bevonat hosszú ideig tartó védelmi szerepére vonatkozóan nem csak a bevonat fajtája és a kiválasztott árnyalat fontos, hanem az alap megfelelő előkészítése is: a homlokzatfelület tisztításától és javításától a mikroorganizmusok elpusztításáig. (SPEKTRA SANITOL biocid készítmény). A bevonat ugyanis nem tudja kijavítani azokat a hibákat és megállítani azokat a folyamatokat, melyek a nedvesség következményeként keletkeznek az alapban – csupán átfedheti egys meghatározott (néha túl rövid) időre. Nagyon fontos a felhordási mód, a felhordás idejében uralkodó megfelelő időjárási és hőmérsékleti viszonyok, a homlokzatfelületek festés ideje alatt nedvességgel és túlzott mapsugárással szemben való megfelelő védelem stb. a lap tetejére